|
|
|
|
Megkérdeztem tőle, hogy az ő kuponjuk miért nem úgy szól mint azoké az üzleteké ahol fel van tüntetve a kuponon is hogy az üzlet által megjelölt termékekre és érdeklődjön az üzleteknél- mivel azokon a kuponok ez egyértelműen jelezve van. Míg az övékén csak annyi volt jelezve, hogy MINDEN TERMÉKRE KIVÉVE AZ ÚJSÁGBAN SZEREPLŐKRE. Sajnálatos módon nem tudott válaszolni erre a kérdésre ahogy az üzletben dolgozók sem.
Autóba ültünk és bementünk a Pécsi Árkádban lévő üzletükbe, hogy fel tudjuk használni a kedvezményt.
Mivel konyha felújításban vagyunk igen komoly összeget szándékoztunk elkölteni még a kedvezmény nélkül is. Azonban gyorsan kiderült, hogy nem fognak tudni segíteni nekünk mivel kiderült, hogy itt is csak az üzlet által megjelölt termékekre alkalmazható a kedvezmény. Csalódottan kértük el a vásárlók könyvét mivel mi abban a hiszemben szerettünk volna vásárolni, hogy a kuponon feltüntetett minden termékre vonatkozik a kedvezmény nem pedig csak az üzlet által megjelölt termékekre. Ráadásul azok után, hogy az ügyfélszolgálatos kolléga a telefonban megerősítette hogy az üzletben személyesen valóban fel tudjuk használni a kupont.
Véleményünk szerint félrevezetett minket az üzlet és az ügyfélszolgálat, hiszen más üzletek kuponján ahol éltek a szelektálás jogával fel is volt ez tűntetve a vevőknek is egyértelmű jelzéssel.
A vásárlói panaszunkra azt a választ kaptuk a mai napon postán, hogy hát nem minden termékre vonatkozott a kupon....noha a kuponon ez volt feltüntetve.
Rengeteg más vásárló is hasonló csapdába esett mint mi, mivel ők is azért jöttek hogy éljenek ezzel a kedvezménnyel. Azonban amikor megtudták, hogy csak bizonyos termékekre és természetesen az általuk választott termék nem esik bele ebbe a kategóriába csalódottan távoztak. Szeretnénk ha ez mással legközelebb nem fordulhatna elő. Illetve minket is rendkívül kellemetlenül érintett mivel így a készülékek 60-70 ezer forinttal többe kerültek még úgy is hogy olyan üzletből vettük meg őket ahol a Media Marktnál kedvezményesebben kínálták.
Szép Napot.
Üdvözlettel, Lujza (november. 11.)
Tisztelt Selmeczi Balázs!
Vásárlónkat a vásárlók könyvében való beírást követően (2025.10.25.) tájékoztatunk postai úton levél formájában álláspontunkról. E-mail címet nem találtam sem a Vásárlók könyvében feltüntetve, sem az Ön által továbbított panasz leírásban, így Önnek írnám le tényállásunkat fotóval és a kampányt megerősítő POS anyaggal.
Media Markt Pécs álláspontja:
A vásárló által leírt kupon nem létezett, 30% kedvezménnyel ellátott kuponunk nem volt háztartási nagygép kategóriában, csatolva egy fotó milyen kuponok voltak érvényben, az említett osztályon 20%-os kedvezményt biztosítottunk kupon ellenében.
Az az állítás sem helytálló, hogy minden termékre érvényes volt az akció, ezt alátámasztani a szinten csatolva közlött fotóval tudom, ahol felvan tüntetve, hogy " 20% kedvezmény a megjelölt szabadonálló és beépíthető háztartási nagygépekre", csatolva küldök egy POS anyagot, amit kinyomtatva tettünk az akcióban megjelölt termékekhez, ezzel is felhívva a figyelmet az aktivitásra.
Az üzletben dolgozók részletes tájékoztatást kapnak az ilyen aktívitásokról, ezt saját magam tettem meg az akció indulásának napján.
Az online rendelésnél megakadt kupon felhasználásról sajnos nincs álláspontja az üzletnek, ez nem a Mi területünk, további reklamációt nem kaptunk ezzel kapcsolatban a kampány során, sem vásárlótól, sem a központtól vagy egy másik áruháztól.
Ezek fényében nem érzem jogosnak a reklamációt.
Kérem továbbítsa levelem az illetékesnek, vagy, ha kapok egy e-mail címet, nagyon szívesen megteszem Én.
Üdvözlettel: L. Péter Áruház-igazgató, MediaMarkt Magyarország (november 14.)
|