Vissza

 


Az NKFH a rendelet szerint részt vesz a jövőben

Az NKFH a rendelet szerint részt vesz a jövőben

a kereskedelmi és fogyasztóvédelmi politika kialakításában és végrehajtásában;

a miniszter megkeresése alapján véleményezi a feladatkörét érintő jogszabálytervezeteket;

szükség szerint javaslatot tesz a miniszternek a feladatkörét érintő jogszabályok módosítására;

előkészíti a fővárosi és vármegyei kormányhivatal Ellenőrzési és Vizsgálati Programját;

az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának nemzeti tagjaként működteti a hazai Európai Fogyasztói Központot;

központosított mintaszállítási rendszert működtet;

végzi, illetve végezteti a feladatainak és a kormányhivatal élelmiszer-kereskedelmi, fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti feladatkörének ellátásához szükséges laboratóriumi vizsgálatokat, ennek érdekében működteti az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumot, valamint a Mechanikai és Villamos Laboratóriumot;

több kormányhivatal illetékességi területét vagy a fogyasztók széles körét érintően eseti vizsgálatokat rendelhet el;

éves jelentést tesz közzé honlapján a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységekről, amiben beszámol többek között az előző évben beérkezett panaszok, valamint elindított, illetve lezárt vizsgálatok számáról;

minden év március 15-ig jelentést nyújt be az Európai Bizottságnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen piaci gyakorlatokról;

ellátja a jogszabály által hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

 
Kezdőlap   Fogyasztóvédelem   Hírek   Levelek   Üzenetek   Tesztek   Oldalajánló   Könyvajánló   Kapcsolat   A lap tetejére