Vissza

A gyilkos galóca legfontosabb azonosító jegyei:

• Krémszínű, sötétebb vagy halványabb olajzöldes, de akár fehér kalap. Pöttyei nincsenek, de burokmaradvány foltként lehet rajta.

• A gomba alakja fiatalon tojásra emlékeztet, később fokozatosan nyílik ki a kalap.

• A lemezek és a gomba húsa fehér.

• A tönk fehéres, kígyóbőrszerű mintázatú. Nagy gallért és a földnél széles bocskort találunk rajta.

• Lomb- és fenyőerdőben is találkozhatunk vele, tölgyerdőben és fenyő alatt a leggyakoribb.

Előfordulhat, hogy ugyanilyen, de hófehér gombát találunk, ez a fehér galóca, amely épp olyan veszélyes, mint a gyilkos. Ezek a galócák amatoxint tartalmaznak, amely leállítja a fehérjetermelést, így létfontosságú szervek leállását idézi elő. A mérgezés felismerése sem könnyű: az első – hányásos – tünetek jelentkezése után átmeneti javulás következik be, ezt követően támadja meg a méreg a májat és a vesét.

A fehér galóca

Jó hír, hogy nem okoz mérgezést, ha csak hozzáérünk a gombához, és a spórapor sem tartalmaz annyi méreganyagot, amitől tartanunk kellene. Szakellenőrök mégis elveszik a teljes gombaállományt, ha gyilkos galóca van köztük, méghozzá azért, mert félő, hogy egy letört darab kerülhet a nem mérgező gombák közé.

Mit vigyünk magunkkal a gombászásra?

Gombász az, akit kosárral látunk az erdőben – nem véletlenül: a széles kosárban nem egymásra halmozzuk a gombákat, hanem viszonylag sok elfér egymás mellett, így nem törnek össze a törékenyebb egyedek sem. Legyenek nálunk azért külön tárolók is, például papírzacskó vagy vászontarisznya, ezekben el tudjuk különíteni a fajokat – ez abban az esetben is segít, ha bekerül a gyűjteménybe egy-egy mérgező gomba. Nejlonba ne tegyük a gombát, mert könnyen romlásnak indul. Az sem baj, ha nem zárjuk le a zacskót, így az esetleg ott ragadt rovarok távozni tudnak.

Mielőtt eltesszük a gombát, érdemes megtisztítani a földtől, apró rovaroktól, ehhez egy apró kefe (akár fogkefe) is megfelelő. Ha ismerjük a gombát, levághatjuk a tönk földes alját is – ehhez legyen nálunk bicska. Az ellenőrzésnél azonban fontos határozóbélyeg ez is – például ebből látszik, hogy van-e bocskora a gombának –, ezért legalább egy darabot hagyjuk egészben. A földből próbáljuk inkább kézzel kifordítani a termőtesteket, a megvágott, így sérült tönk ugyanis megfertőzheti a föld alatti gombaszálakat.

És a mobil?

A mobilt leginkább fotózásra érdemes használni. Amire érdemes figyelni:

• Milyen termőközegben találtuk? (A talajon, farönkön, fatörzsön, netán másik gombán parazitaként?)

• Milyen fák, egyéb növények (fű, bokrok, aljnövényzet) vannak a környezetében?

• Mik a gomba fő jellegzetességei? (A kalap, a kalap alján a lemezek/pórusok, a tönk, esetleg gallér, bocskor ilyen.) A színeken, formákon, mintákon túl más jegyek is támpontot adhatnak az azonosításhoz: több gomba elszíneződik például vágás, nyomás hatására, és vannak gombák, amelyeknek a lemezei tejelnek, ha megvágjuk – stb.

A fotó tartalmazhat olyan helyinformációt is, aminek a segítségével könnyen visszatalálunk egy jó termőhelyre. Nyugodjunk bele, csak saját tapasztalatunkból fogjuk megtudni, hova érdemes visszatérni, gombász nem fogja nekünk elárulni.

Azonosításra viszont kevéssé alkalmas az okostelefon, kezdve mindjárt onnan, hogy az erdő mélyén jellemzően nem túl jó a térerő, így az internetes oldalakra is kevésbé hagyatkozhatunk.

Gombász mobilapplikációk

A kutya megbízhatóbban azonosít, mint a kamerás, mesterséges intelligenciával működő alkalmazások. A gombák megjelenése rendkívül változatos tud lenni, függően attól, hogy fiatal vagy idősebb példányról van-e szó, esett-e az eső. Vannak gombák, amelyeket a leggyakorlottabb mikológusok is csak mikroszkópos vizsgálattal tudnak biztonsággal beazonosítani.

Felejtsük el az internetet?

Tanulási célzattal érdemes egy-két oldalt tanulmányozni. A leggazdagabb hazai adatbázis a Migéé, ennek hátránya, hogy legalább a nemzetséggel (tehát a név egyik részével, pl. galóca, tinóru, rizike) tisztában kell lennünk, hogy keresni tudjunk benne, ami feltételez némi alaptudást.

A Fortissima Fungusnál ugyan „csak” 300 fajtát találunk meg – ez általában bőven elég –, itt viszont számtalan határozóbélyegre szűrve tudunk keresni, a már említett, látható tulajdonságokon túl például a sokszor igen jellemző szagra is. Kezdők esetében ez azért is hasznos lehet, mert megtanulhatjuk, mire érdemes figyelni.

Mire elég egy ilyen azonosítás?

Tanulni belőle. Nem lehet azonban elégszer hangsúlyozni:

ha fogyasztani szeretnénk a gombából, mindenképpen nézessük meg hivatásos gombaszakellenőrrel. Ez nem csak az általunk gyűjtött gombákra igaz: ha termelőtől, árustól vásárolunk, rendelkeznie kell szakellenőri igazolással az eladandó áruról, anélkül nem forgalmazhatja.
Ez azért is életbevágó lehet, mert az ellenőr nemcsak ránéz a kosarunkra, hanem minden egyedet külön vizsgál át, vagyis az sem elképzelhető egy ellenőrzés után, hogy az ehető gombák között maradt egy mérgező. Ebből a szempontból Magyarország egyébként különleges helyzetben van: máshol szakellenőrök híján csak a saját tudásukra hagyatkozhatnak az amatőr gombászok, nálunk a szolgáltatás nem csupán elérhető, de minden esetben ingyenes.