Vissza

 

Ugyanakkor a megújuló energia, elsősorban a napenergia hasznosításának elterjedése új kihívások elé állítja a világot: ma már például szinte mindennaposak a negatív áramárak, amikor épp túltermelés alakul ki. Éppen ezért a következő időszakban fokozni kell a beruházásokat az áramhálózat, az energiatárolás és a rugalmas termelési kapacitások kialakításának területén. Ha a jelenlegi árelőny mellett a naperőművek által megtermelt energia rövid távú tárolását szolgáló akkumulátoros villamosenergia-tároló kapacitások jelentős mértékben bővülnek, az tovább erősítheti a PV technológia versenyképességét, hiszen ezáltal a nappal megtermelt energiát az esti, csúcsidős fogyasztás fedezésére is fel lehet használni. Ezt a folyamatot segíti az is, hogy 2010 óta a lítium-ion akkumulátorok ára 89 százalékkal zuhant, egyre olcsóbbá téve ezzel a tárolást.

Magyarország a világ éltanulója

Jelenleg a napenergia elsősorban azokban az országokban terjed gyorsan, ahol kevesebb mint a tizedét teszi ki a teljes villamosenergia-termelésnek. Ez persze nem meglepő, hiszen az alacsony szintről lehet jelentős növekedési ütemet elérni. Az Ember Energy jelentése szerint a globális bővülés több mint 80 százaléka azokból az országokból jött össze, ahol eddig alacsony volt a napenergia részesedése, ezen belül is élen járt Kína, ahol először fordult elő, hogy az új kapacitások legnagyobb része erre az erőforrásra alapul.

Az Ember Energy jelentése szerint Magyarországon 2024 végén mintegy 10 terrawattóra volt a teljes napenergia-termelés: a teljes termelés már majdnem a negyedét a napenergia adta. 2019-ben ugyanez az arány még mindössze 5 százalék volt. A jelenlegi aránnyal világszinten a vizsgált országok közül a magyar részarány a legmagasabb, minket Spanyolország követ.

Ez pedig két dolgot jelent: egyrészt kicsit lassulhat az elmúlt öt év növekedési üteme a magyar napenergia-piacon, hiszen egyre nehezebb lesz hasonló tempóban bővülni. Másrészt, a magyar piacon is kihívás a hálózati csatlakozás, de hasonlóan fontos kérdés a villamosenergia-tárolói kapacitások további dinamikus bővítése. Annak kulcsa, hogy a napenergia részesedése az energiamixen belül tovább növekedhessen, elsősorban a termelő- és tárolókapacitások összehangolt fejlesztésében, valamint a villamosenergia-rendszer modernizációjához és rugalmasságának növeléséhez szükséges beruházások megvalósításában keresendő.

 
Kezdőlap   Fogyasztóvédelem   Hírek   Levelek   Üzenetek   Tesztek   Oldalajánló   Könyvajánló   Kapcsolat   A lap tetejére